Bemutatkozás

Alapítványunk árva és hátrányos helyzetű fiatalok és sérült gyerekek támogatását tűzte ki célul maga elé. Kárpátalján, Nagyszőlősön, Ukrajna nyugati részén tevékenykedünk. Szeretnénk reményt és odafigyelést adni a hozzánk érkező fiataloknak és gyerekeknek, lehetőséget biztosítani a fejlődésre. Az is fontos számunkra, hogy megismertessük őket a természet szépségeivel és védelmével. A World Servants holland segélyszervezet koordinátoraként sokat utaztunk Kárpátalja szerte. Dolgoztunk óvodákban, iskolákban és árvaházakban. A Tiszakeresztúri Bentlakásos Iskolában találkoztunk a fiatal felnőtt árvák problémájával, nehéz sorsával. Az árvaházakból kikerülő fiataloknak komoly nehézségekkel kell szembenézniük. A legtöbbjüknek nincs hova mennie, nincs munkája, nincs elképzelése arról, hogyan kell háztartást vezetni, hogyan kell a pénzzel bánni. Ezeknek a fiataloknak szeretnénk munkalehetőséget biztosítani, segíteni őket megtalálni helyüket a világban. A fogyatékos gyerekek problémáival a Szent Teréz Otthonban ismerkedtünk meg, ahol a férjem 8 évig dolgozott. Mélyen megérintett, ahogyan élnek, küzdenek nap mint nap (a sérült gyermekek sorsa). A szülők megélhetésért vívott harca, a gyerekek vágya, hogy elfogadják őket olyannak, amilyenek, a vágy arra, hogy ők is egészségesen élhessenek, mint mások, minket is cselekvésre késztetett. Egy olyan helyről álmodtam, ahol a fiatal árvák segítik a fogyatékos gyerekeket. Megtanulják, hogy vannak náluk nehezebb körülmények között élő emberek, hogy ők is tudnak segíteni. Az álom egy része valóra vált, de még nagyon sok feladat vár ránk, ehhez kérem az Önök segítségét!

DSC_0135

A képen egy fiatal szociális árva fiú tolja a tolókocsit.

Margitics Ildikó
Állj  Mellénk Alapitvány

  •  
  •  
  •  
  •  
  •