A lovak hatása a gyerekekre

Nagyon sok szülő félti gyermekét a lovaktól, éppen ezért született ez a kis írás. Fontosnak tartom ugyanis azt, hogy mindeni tisztában legyen azzal a ténnyel, hogy a lovak nagyon is sok jót tesznek a gyerekekkel, nem kell féltenünk tőlünk senkit, sőt, minél több gyereknek kellene testközelből megismernie a lovakat. El is mondom, miért, a kép alatt folytatom!

Szerintem mindenki tudja és beismerheti, hogy a lovak hatalmas bűvölettel rendelkeznek, csodálatosan szépek, a megjelenésük már-már királyi, a testtartásuk mesebeli. Nem csak minket nyűgöznek le ezek a gyönyörű állatok, hanem a gyerekeket is. A gyerekeknek érdemes megismerni a lovakat közelről, ugyanis rengeteg dolgot tanulhatnak tőlük.

ilyen volt

Tisztelet

Az első és legfontosabb dolog a tisztelet. Lovak esetében minden ménesben kirajzolódik a konzekvencia a rangsorban alul lévőkkel, és a tisztelet a feljebb lévőkkel szemben. Csak így lehetséges egy jól működő összhang kialakítása a ménesben. A lovaglás, a kocsizás, a talajmunka, a lóval való együttlét pontosan ezt követeli meg mindkét oldalról. Nekünk kell a ló részére egy tudatos tisztelet adnunk, és emellett egyben konzekvensnek is lennünk.

A „terápiában” a gyerek gyorsan észreveszi, hogy a ló nagy, erős állat, mely sem egy hisztis hangocskától, de egy lovaglópálca csapkodásától sem fog behódolni. Egy 30 kilós kisember meglehetősen nehezen tudja rákényszeríteni az akaratát az 500 kilós lóra, ezért a gyermekeknek más utat kell találniuk, hogy a lóval közöljék szándékukat. Közben gyorsan megtanulják, hogy egyre jobban rá vannak utalva ennek a nagy állatnak az együttműködő készségére. Meg kell tanulniuk tisztelni nagyságát és erejét ahhoz, hogy bánni tudjanak vele. Ezért az sem működik, ha egyszerűen átengedjük az irányítást a lónak. Következetesen kell alkalmazni minden segítséget, minden tudást. Csak akkor teszi meg az 500 kilós, amit a kisebb akar.Lovakkal gyereknevelés

Felelősség

Természetesen nem lesz a legtöbb gyermeknek saját lova, de ha ellátogatunk egy tanyára, és ott tanul meg a gyerkőc lovagolni, akkor a ló már szinte úgy tekint rá, mint a gazdájára, a gyermek pedig felelősséggel tartozik érte. A legtöbbször ő fogja ápolni a lovat, amikor csak kell, természetesen lesz mellette egy felnőtt is, de neki kell elvégeznie a munkát, ő fogja vezetni a lovat, erre nagyjából 8 éves korában áll készen a kis ember. Ő fogja nyergelni, kantározni a lovat, mihelyst fizikailag és magasságilag is képes lesz erre. Ő fogja takarítani a paci helyét, ő fogja etetni és itatni, ezek a dolgok mind rávezetik arra a gyereket, hogy felelősséggel tartozik valami iránt, nagyon sokat fog tanulni belőle.

Nevelés

A lovak megtanítják a gyerekeket önállóan létezni, embert faragnak a legtöbb kis emberből. Ráadásul nem szigorral, nem veréssel, hanem végtelen szeretettel, feltétel nélküli odaadással, erre senki és semmi más nem képes, csakis egy ló. A ló megtanít szeretni, érezni, és nem utolsó sorban küzdeni a célokért, teljesen felkészít az életre. Rengeteg tartást és erőt adnak egy olyan világban, ahol ezekre a dolgokra hatalmas szükség van!

Lovakkal gyereknevelés

A lovak terápiás szerepéről

A terápiás lovaglás – lovagoltatás – számos olyan elemet tartalmaz, mely lehetővé teszi gyermekeink komplex fejlesztését egy olyan területen, ahol a ló nem eszköz, hanem aktív cselekvőtárs. Ez olyan motiváló tényező a gyermek számára, mely áthatja és pozitív irányba tereli a foglalkozások hatékonyságát, hangulatát.

A hatásokat a következő csoportokba tudjuk sorolni:

  • fizikai hatások
  • pszichológiai hatások
  • szociális hatások
  • nevelés, oktatás elősegítése

 Egyensúly javítása

Ahogy a ló mozog, a lovas folyamatosan “kibillen” egyensúlyából, s ennek következtében a lovas izmainak egyszer meg kell feszülniük, máskor pedig el kell lazulniuk az egyensúly visszanyerése érdekében. A gyakorlatok olyan izmokat is megmozgatnak, melyek a hagyományos fizikai terápia “számára” elérhetetlenek. A ló háromdimenziós ritmikus mozgása hasonlít az emberi mozgásra járás közben. A lovon való elhelyezés, elhelyezkedés változtatásával különböző izmokat tudunk “munkára bírni”. A ló megállítása és elindítása, jár módjainak és haladási irányának változtatása még inkább jótékony hatással van a beteg szervezetére.

Megerősödő izmok

Az izmok a megnövelt terhelés hatására egyre inkább megerősödnek. Annak ellenére, hogy a lovaglás “csak” egy gyakorlat, a lovasok számára mégis ez egy örömteli tevékenység, melynek eredményeként tűrőképességük és motiválhatóságuk megváltozik.

Koordináció, gyorsabb reflexek, átgondolt cselekedetek

A lovaglás nagyobb koordinációt követel meg a lovastól annak érdekében, hogy a ló is megértse a lovas kívánalmait. A ló minden jelzésre azonnal reagál, így könnyen felismerhetjük, hogy mikor alkalmazunk helyes “segítségeket”. A ló befolyásolását elősegítő mozdulatok ismétlése, a ló irányítása gyorsítja a reflexeket, s javítja a cselekvések megtervezésének folyamatát.

Az ízületek mozgási lehetőségei

Ahogy a görcsösség csökken, úgy lehet a mozdulatok “választékát” növelni, melyek a lóra való fel- és leszállásból, a ló ápolásából és a kezelések során végzett gyakorlatokból is továbbfejleszthetők.

Forrás: http://www.agraroldal.hu/lovak-es-gyerekek.html

  •  
  •  
  •  
  •  
  •